| ELÕSZÓ | ||
Az õ munkáikban találtató könyvészeti adatokat, valamint a Cornides Dániel, gr. Teleki Sámuel és gr. Széchenyi Ferencz könyvtárainak egészben vagy részben megjelent s némely más könyvtárak kéziratban lévõ czímtárait használva szerkesztette s adta ki Gyõrött 1803-ban SÁNDOR ISTVÁN «Magyar könyvesház» czímû munkáját, melyben a magyar nyelvû nyomtatványokat 1533-tól bezárólag 1800-ig idõszaki rendben röviden elõsorolja. Ez volt elsõ s ez maradt maig egyetlen egy magyar könyvészeti kézikönyvünk, mely az ujabb idõben annyira megritkult s oly keresetté vált, hogy többszörös áron is nehezen lehetett megszerezni.
Ha méltó elismeréssel tartozunk is SÁNDOR ISTVÁN-nak, ki akkori irodalmi viszonyaink közt annyi nehézséggel küzdve megalkotta a magyar könyvészet ez alapmunkáját, mégis, a nélkül hogy a valódi érdemet kissebbítnõk, ki kell mondanunk, hogy e munkában sok a hiány, sok a pontatlanság, föltünõ tévedések is találhatók, s ennél fogva az a tudomány mai álláspontjának és követeléseinek nem felel meg. Vannak ugyanis abban fölhozva oly munkák, melyek nyomtatásban soha nem jelentek meg, néhány latin könyv magyar nyomtatványnak van kiadva, több kivált XVI. századi munkánál az iratás éve hibásan nyomtatási évnek van fölvéve, azon egy munka két külömbözõ czím alatt van leírva, a nyomtatási években gyakran találkozunk egy századnyi, több vagy kevesebb évtizednyi, s még inkább évszámbeli vétséggel, még a szerzõk neveiben is fordul elõ néhány tévedés, a nyomtatási hely néhol mellõzve, néhol hamisan van adva, a hely és év nélkül megjelent könyvek meghatározása meg sincs kisértve stb. Mind e hiányok s tévedések menthetõk ugyanazzal, hogy Sándor Istvánnak akkor még, midõn hazai könyvtáraink legnagyobb részében a buvárkodás oly nehéz és csaknem lehetetlen volt, kivált a ritka régibb nyomtatványokból igen kevés foroghatott kezében, és így õ régibb iróink s különösen a kéziratban használt hibás és pontatlan czímtárak botlásait, ha a példányokat nem láthatta, ki nem kerülhette: de minél inkább gyarapodott irodalomtörténeti ismeretünk, minél több uj meg uj adat került napfényre, minél több tévedést lehetett kimutatni és helyre igazítni, annál föltünõbbekké válván az elõbb észre sem vett hiányok és botlások, annál élénkebbé kellett lenni az óhajtásnak, bár valahára mutathatnánk föl a tudomány mai szinvonalán álló, nemzeti irodalmunk méltóságának megfelelõ magyar könyvészeti kézikönyvet.
A legujabb korban, midõn TOLDY FERENCZ magyar irodalomtörténeti nagy becsû munkái és tanulmányai, s mások, mint LUGOSSY JÓZSEF, gr. KEMÉNY JÓZSEF, RÉVÉSZ IMRE, FRAKNÓI VILMOS, EÖTVÖS LAJOS többnyire folyóiratokban szétszórt könyvészeti közleményei mind több ismeretlen adattal s számos kétes kérdés eldöntésével gazdagították e szakbeli irodalmunkat, midõn könyvtáraink rendezésére s azok kincseinek használhatókká tételére országszerte oly örvendetes mozgalom indult meg, elérkezettnek mondhatjuk az idõt, hogy avatott szakembereink nemzeti irodalmunk egyes ágainak tudományos vizsgálatát, régi nagy iróink munkáinak, szellemi irányának és hatásának birálati tanulmányozását tegyék föladatukká, és így nemzeti mívelõdésünk multját teljes valóságában s igazi világításban állítsák a nagy közönség elébe. E czél elérhetésének pedig egyik fõfeltétele, egyik legfontosabb segédeszköze a lelkiismeretes pontossággal szerkesztett, lehetõleg teljes és hibátlan magyar könyvészeti kézikönyv, melynek szüksége ugy a tudományos irodalom mûvelõire mint a könyvtárak kezelõire nézve ma már igazán égetõ.
Régen éreztem magam is egy ily megbízható kézikönyv hiányát, midõn az 1859 végén alakult erdélyi muzeum-egyesület könyvtárnokának megválasztatván, a gróf Kemény József nagybecsû hagyatékából és az erdélyi hazafiak tömeges adományaiból alakult s csakhamar 20,000 kötetre szaporodott, s ma már mintegy 40,000 kötetbõl álló erdélyi muzeumi könyvtár czímtározásával és rendezésével foglalkoztam. Az ezen munka közben szerzett tapasztalatok ébresztették föl bennem a gondolatot, hogy magyar könyvészeti irodalmunk hiányait pótolni, tévedéseit kijavítni igyekezzem, s e végre minden általam megkapható magyar könyvrõl teljes betûhív czímmást vegyek, kimerítõ könyvészeti leirást szerkeszszek, és azt a szükséges tudományos jegyzetekkel kisérjem.
Azonban mindjárt a munka kezdetén be kellett látnom, hogy ily modorban szerkesztett magyar könyvészeti kézikönyv megirása, a legujabb korig lehozva, egyes ember erejét fölülmúló vállalat. Azért csak irodalmunk régibb korszakára szorítkoztam, csak a bezárólag 1711. évig megjelent magyar könyvekre terjesztettem ki kutatásaimat, nehogy, a köz példabeszéd szerint, sokat akarva markolni keveset szorítsak. Elégnek tartottam, ha a magam elébe tûzött föladatot szerencsésen végrehajthatom; külömben is meg voltam gyõzõdve, hogy ifjabb irói nemzedékünk tehetséges tagjai közül akadni fognak, kik a megkezdett munka folytatására erõt és kedvet éreznek magokban, a kik kitartó szorgalmának sikerülni fog megkezdett munkámat befejezni, s egy teljes magyar könyvészeti kézikönyvvel az európai tudományos világ figyelmét nemzeti szellemünk legigazabb kifejezõje a magyar irodalom iránt felkölteni s annak részére a megilletõ elismerést kivívni.
Már 1860-ban megkezdett czímmás-gyüjteményem szaporítása s illetõleg az erdélyi muzeumi könyvtár számos régi magyar csonka példányának meghatározhatása végett legelsõ gondomnak tartottam a kolozsvári róm. catholicus, reformatus és unitárius fõiskolák, valamint néhai gr. Mikó Imre, néhai b. Radák Istvánné s néhai Mike Sándor régi magyar könyvek ritka példányaiban gazdag sõt egyetlen példányokkal is dicsekedhetõ könyvtárait átvizsgálni s czélomra fölhasználni. A mint ezzel készen voltam, kiterjesztettem kutatásaimat az erdélyi közkönyvtárakra, a maros-vásárhelyi Teleki-, gyula-fejérvári Batthyány- s a szebeni Bruckenthal-könyvtárra; utóbb Erdélyt, a régi magyar könyveknek annyi dulás után is gazdag kincstárát, minden irányban beutazva, átkutattam kevés kivétellel a külömbözõ felekezeti fõiskolák és gymnasiumok, a kolostorok és egyes fõúri családok könyvtárait. E munka közben, míg czímmásaimat ujabb meg ujabb fölfedezésekkel reményem fölött szaporodni láttam, egyszersmind a legnagyobb örömmel tapasztaltam, hogy a hazafiak mily elõzékenységgel támogatnak fáradozásomban s mily szives készséggel járulnak legbecsesebb és legritkább darabjaik fölajánlásával az erdélyi muzeumi könyvtár gyarapitásához.
Czímmásaimat, melyek közt nem egy általam fölfedezett egyetlen példány leirása fordult elõ, siettem idõnként közölni TOLDY FEENCZ-czel, kinek hatása ébresztette s ápolta lelkemben a nemzeti irodalom iránti lelkesedést és könyvbuvárlati szenvedélyt, óhajtva, hogy adataimat általa fölhasználva s a tudomány elõvitelére munkáiban minél elébb közforgalomba hozva láthassam, közöltem Lugossy Józseffel, a széles ismeretû könyvészszel s szenvedélyes gyüjtõvel, ki ritkaságokban gazdag könyvtár birtokosa, közöltem a legszivesebben az irodalom minden emberével, ki törekvésemrõl s gyüjteményemrõl értesülve lévén, egy vagy más régi magyar könyvet vagy valamely egyes iró összes munkáit illetõleg adatokért s fölvilágositásért hozzám fordult.
TOLDY, LUGOSSY s több tekintélyes tudósunk, munkám értékét akkor bizonyosan túlbecsülve, már korán kezdettek buzdítni s ösztönözni, hogy jegyzeteimet sajtó alá rendezzem és közzé tegyen: én azonban, minél inkább nõtt kezem alatt az anyaghalmaz, annál inkább éreztem, mennyire távol vagyok még a végczéltól, s évek során át folytattam kutatásaimat, hivatalos teendõimtõl szabad szünidõmet, az erdélyi ref. tanárok évenkénti vidéki értekezleteit, a magyar történelmi társulat kirándulásait, olykor az orvosok és természettudósok közgyüléseit is alkalmul használva, hogy egy-egy vidék könyvtárait czélom szempontjából átvizsgálhassam. A legközelebbi években pedig, a fõvárosban olykor hetekig idõzve, teljesen bevégeztem hazánk leggazdagabb három könyvtárának, a magyar nemzeti muzeum, a magyar tud. Akadémia és a magyar kir. egyetem könyvtárainak, éveken át folytatgatott átbuvárlását. S csak 17 évi fáradozás után, midõn már kolozsvártól Szebenig, Brassóig, Máramaros-Szigetig, Késmárkig, Pozsonyig, Szombathelyig, Szegedig hazánk néhány száz könyvtárában nem a czímtárakat, hanem magokat a könyveket gondosan átforgattam, – mi nélkül több eddig ismeretlen példány tovább is homályban lappangva maradt volna, – határoztam el magamat, hogy az illetékes körökbõl annyiszor megujított sürgetésnek eleget tegyek, s munkámat a magyar tudom. Akadémiának fölajánljam.
Az Akadémia a munka kiadását elfogadván annak sajtó alá adatásáról rövid idõn intézkedett: azonban a terjedelmes könyv nyomtatása, részint a szükséges uj betük öntetése, részint a többszöri gondos javítás miatt, melyet kolozsvártt magam végeztem, részint közbejött nyomdai munkatorlódás következtében csak lassan haladhatott s két évnél több idõbe került. Ezzel azonban a munka csak nyert; a mennyiben annak legbecsesebb adatai éppen azon igen ritka vagy egyetlen példányok leirásaiban fordulnak elõ, melyeknek ismeretéhez csak e legutóbbi két év alatt jutottam, s melyeket külömben vagy föl sem vehettem, vagy csak csonka példányokat látva, kellõen le nem irhattam volna, így pedig még a magok helyére vagy a toldalékba beigtathattam.
Nagyon jól tudom, hogy majdnem 20 évi lelkiismeretes fáradozás után sem adhattam hiánytalan munkát, mire egyes ember ereje és ideje, kivált ha hivatalos teendõkkel is el van halmozva, nem elégséges; érzem, mily sajnos rám nézve, hogy hazánk több tekintélyes könyvtárában, – hogy csak az esztergomi, kalocsai s zágrábi érseki könyvtárakat említsem, – buvárkodni érkezésem nem lehetett, és igy az említett s néhány más könyvtár legritkább darabjairól csak ügybarátaim szivességébõl nyerhettem tudomást. De igy is megnyugtat az az öntudat, hogy ha mindent nem tettem s nem tehettem, annyit minden esetre tettem, s e czélért annyi idõt, fáradságot s költséget áldoztam, mennyit hazánkban elõttem senki sem; így is adtam oly munkát, mely a régi magyar irodalom bármely ágával foglalkozó szaktudósnak, a magyar irodalom tanárainak, a könyvtárak kezelõinek, a könyvkedvelõknek és gyüjtõknek hasznos szolgálatokat tehet, melynek adataira a jövõ kor is biztosan építhet.
Munkám szerkesztésében nem is annyira a teljességre, – mely ilynemû dolgozatnál a szó szoros értelmében lehetetlenség, – mint a megbizhatóságra, hitelességre s a használhatóságra fektettem a fõsulyt. Éppen ezért jelöltem ki az egyes könyvek általam látott példányainak lelhelyeit is, hogy leirásom valódiságát ezzel is igazoljam, s hogy az egyes könyveket tanulmányozni vágyó szakember tudhassa, hova forduljon érettök; a mi nélkül az irodalom és tudomány emberei, a gyakorlati életre nézve, a legpontosabb könyvészeti leirásnak is vajmi kevés hasznát vehetnék. A lelhelyek följegyzését azért sem tartottam mellõzendõnek, mert csak ez által véltem biztosan tájékozhatni az olvasót, mely könyveket tartson egyetlen egy, igen ritka, kevésbbé ritka vagy gyakran elõforduló példányoknak.
A czímmásokat egész terjedelmökben betûhíven adtam, a nyomtatás helyét, évét, a könyv alakját, a levelek vagy lapok számát pontosan följegyeztem, a névtelenül vagy álnév alatt kiadott könyvek szerzõit, a mennyire lehetett, kinyomoztam, a hely és év nélkül megjelent munkák nyomtatási helyét összehasonlítás utján, nyomtatási évét a rendelkezésemre álló adatok és érvek által meghatározni törekedtem, leirásaimhoz, a hol szükségesnek láttam, jegyzeteket csatoltam, melyekben a mûvek tartalmának és belbecsének birálatába nem bocsátkozva a könyvészeti birálat korlátai közt tartottam magamat s régibb tekintélyesebb iróink e téren elkövetett fõbb tévedéseit kimutattam, végre a munkához kimerítõ névmutatót mellékeltem, melyben minden egyes könyv rövid czíme a szerzõ, forditott munkáknál mind a szerzõ mind a forditó neve alatt, a névtelen munkák a czím vezérszava alatt, a nyomtatási helylyel és évvel együtt föl vannak véve, s ki van jelölve a folyó szám, mely alatt a leirás olvasható.
Kézikönyvem nagy figyelmet s gondos vigyázatot kivánó szerkesztésében, bár mennyire igyekeztem is, nem voltam képes minden hibát, tévedést kikerülni, melyeket, minthogy csak az illetõ ívek kinyomtatása után vettem észre és igy ki nem javíthattam, ezennel kijegyzek, szivesen kérve az olvasót azok elõleges kiigazitására.
a) Munkácsi János Tóbiás élete czímû bibliai költeményét, melynek csak egy czímlaptalan csonka példányát láttam, elnézésbõl kétszer is fölvettem, év nélkül a XVI. századra, 338. sz. alatt, mely törlendõ, és helyesebben év n. a XVII. századra 1618. sz. alatt.
b) A 401. sz. alatt Hodászi Lukácsnak Báthori István fölött 1605-ben tartott halotti beszédét, melynek példányát nem láttam, SÁNDOR PÉTER megbizhatóbb tudósitása szerint Debreczenben 1615-ben jelent meg.
c) A 702. sz. alatti jegyzetemben, mely I. Rákóczi Györgynek fia számára irt, s Gy.-Fejérvárt 1640-ben latinul kiadott, de SÁNDOR ISTVÁN szerint ugyanott s ugyanakkor magyar fordításban is megjelent «Oktató intés»-éröl szól, tévedésbõl idéztem a fejedelemnek nagyobbik fiához intézett s Gyula-Fejérvártt 1638-ban latinul kiadott Instructiójának latin czímét, azzal a latin praefatio 1640-re szóló keletével együtt, mely nem tartozott s nem tartozhatott az 1638-ban megjelent Instructióhoz, hanem I. Rákóczi Györgynek kissebbik fiához Zsigmondhoz 1640-ben intézett s ugyanakkor ki is nyomtatott Instructiójában olvasható.
d) A 789. sz. alatt SÁNDOR ISTVÁN hitelére fölvettem Debreczen. 1647-re a Bocskai Ferencz fölött tartott halotti beszédet; minthogy a kinyomtatás elõtt elkerülte figyelmemet SÁNDOR ISTVÁN tévedése, ki az általa adott czímet a Bocskai Ujlaki Ferencz fölött tartott s Debreczenben 1674-ben (nem 1647-ben) nyomtatott «Halotti pompa» czímébõl ferditette el, melyet az általam látott példányok után 1158. sz. alatt helyesen fölvettem és leirtam. E szerint a 789. sz. törlendõ.
e) Az 1109. sz. alatt hibásan vettem föl hely nélkül 1760-re Gorup Ferencz gyõri püspök Misérõl irott könyvét, melyet egy példányban sem láttam s csak Czeglédi István 1670-ben nyomtatott «Dágon ledölése» czímû munkájából ismertem, melyben Gorup e munkája lapról lapra (1–96 lap) idézgetve s czáfolva van. Czeglédi emlitett munkáját figyelmesebben olvasgatva, csak a közelebbi napokban vettem észre, hogy Czeglédi Gorup kérdéses munkájának «Eleven kútfõ» czímét is megemlíti. Ezen «Eleven kútfõ» pedig, melynek ma egy példánya sem ismeretes, mint Szõllõsi Mihály Bajnok Dávidka czímû s Kassán 1668-ban nyomtatott munkájában 442. l. irja, Bécsben 1662-ben jelent meg, s általam éppen ezen idézet után, a szerzõ Gorup neve nélkül, melyrõl Szõllõsi nem emlékezik, föntebb a 983. sz. a. Bécs. 1662-re helyesen föl volt véve. Tehát az 1109. sz. törlendõ.
f) Az 1313. sz. a. hibásan áll Illyés István Illyés András helyett.
g) Az 1582. sz. alatt Ötvös Mihály Ötvös Miklós helyett.
Ezen tévedéseim kijelölése után az ügy érdekében bizodalommal kérem föl irodalmunk minden barátját, különösen a könyvtárak birtokosait és tisztviselõit, legyenek szivesek engem a munkámban netalán elõforduló más hiányokra és tévedésekre is figyelmeztetni, az általam nem látott vagy csonka példányok után kellõen le nem irhatott régi magyar könyvek példányainak hol létérõl akár magán uton akár a “Magyar Könyv-Szemle” mint szakközlöny lapjain értesítni, és igy kézikönyvem teljesebbé, hibátlanabbá tételére segédkezet nyujtani. Én ugyanis munkásságomat e téren befejezettnek nem tekintem, sõt folytonosan igyekezni fogok az eddig elért eredményeket gyarapitani. S hogy fáradságom ezután sem lesz sikertelen, igazolni fogja a munkám kinyomtatása után, a legközelebbi szünidõ alatt, a mikházi kolostor, a szászvárosi ref. gymnasium, az eperjesi ev. lyceum és az alsó-sebesi kolostor könyvtáraiban tett fölfedezéseimrõl közlendõ tudósitásom, melyet, valamint ezutáni kutatásaim eredményeit, a “Magyar Könyv-Szemlé”-ben fogok közzé tenni.
Bizvást merem reményleni, hogy éppen munkám megjelenése következtében fog hazai könyvtáraink gondos átkutatása nagyobb mérveket ölteni, s ha e reményeim teljesültével az én munkám túl leend szárnyalva s annak ujabb, teljesebb kiadása válandik szükségessé, azon én fogok legõszintébben örvendeni: mert meg vagyok gyõzõdve, hogy egy-egy XVI. és XVII. századi magyar munka, melylyel õseink az Európát akkor foglalkoztató szellemi küzdelemben tevékeny részt vettek, a magyar név becsületét a mívelt világ elõtt nem kevésbbé emeli, mint az általok ugyanakkor a szabadság és nemzetiség érdekében vívott egy-egy ütközet véres dicsõsége.
Hátra van még leróni a legõszintébb hálatartozásomat mind azoknak, kik könyvtári buvárlataim alkalmával a legszivesebben fogadtak és közremunkálásukkal segitettek. Az országos közkönyvtárak tisztviselõi, a felekezeti fõ- és középiskolák igazgatói és könyvtárnokai, a püspöki, káptalani, papnöveldei és kolostori, valamint a magán családi könyvtárak birtokosai és kezelõi, kiknek részérõl mindenütt és mindig megtisztelõ bizodalmat és szives elõzékenységet voltam szerencsés tapasztalni, s mind azon ügybarátaim, kik tudósításaikkal s közleményeikkel czélom elérésére közre mûködtek, összesen és egyenként fogadják legszivesebb köszönetemet a tudomány iránti érdeklödésükért s azon támogatásért, mely nélkül a nehéz föladatot csak ennyire is megoldanom bizonyosan nem sikerülhetett volna.
Kolozsvártt, 1878. október 20-dikán.
| Szabó Károly. Régi Magyar Könyvtár Az 1531–1711. megjelent magyar nyomtatványok könyvészeti kézikönyve írta Szabó Károly, a M. Tud. Akad. r. tagja, az Erdélyi Muzeumi és a kolozsvári M. Kir. Egyetemi Könyvtár igazgatója, a kolozsvári M. Kir. Egyetemen a hazai történelem ny. r. tanára. Kiadja a M. Tud. Akadémia Budapest A M. Tud. Akadémia könyvkiadó hivatala. Az akadémiai épületben. 1879.
Colophon: Viennae Pannonie Ioannes Singrenius, suis, ac Ioannis Metzger bibliopolê, expensis XVII. die Mensis Iulij excudebat. Anno M. D. XXXVI. Nijomtatta bechbe Ianos Sijngrenius, az ew, Ees Metzger Ianos kewltsegeuel zent Jakab hauanak tijzenheted napijan, ezer ewt zaaz harmijczhat eztendewbe. Cum gratia et priuilegio Romanæ Regiæ Maiestatis ad quinquennium. Példányai: M. nemz. Muz. – Erd. Muz. – M. Akad. (elül csonkán). – Bécsi cs. ktár. – Schlauch Lõrincz szathmári püspök ktárában. – Szegedi franc. zárda. – Kolosvári ref. coll. (elül 11 lev. hij.). – Csonkán megvolt Nagy István külföldre került könyvtárában is. Lásd: List et Francke Catalogue des livr. de M. Etienne Nagy. Leipzig. 1870. 13. l., hol hibásan van állítva, hogy ez a második magyar nyelven nyomtatott könyv, s kevés fönmaradt példánya mind többé-kevésbbé csonka. | |||||||||||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése