Szemlélődés-vers
(Tisztelet Rilkének)
Meglátod az idillt másban – a pillanatot látod.
Észreveszed kőtöredéken a templomot,
a szentségtartó hol lehetett – tudod, nem látod,
ha ott volna most – hiába bámulnád, nem érted.
Pedig neked húzták föl az épületet, te, későn-
született, fánumból kimaradt profán, te tömeg.
Mindenség súlytalanja, pedig azért énekelsz föl-
fele, hogy idemaradjon a nehézség, s szárnyalj.
Kudarc minden templom, leendő törmelék,
amit az eszme tart össze, mi nélküle épebb.
Menj tovább, mohos kövekre nézd, arany nap
hogy hull, a harmat felkapaszkodik felhőkig,
ha jól figyelsz, átmossa lelked, mit Isten fújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése